Mikor dobd el a sminkszereket?
Higiéniai 1X1
Szerző: Garzó Beatrix | 2019.09.18. | Olvasási idő: 4 perc
A lejárati idő
“Van egy kedvenc csodavörös rúzsom. Ezeréve vettem, de egyik új szerzeményem sem írja felül azt a csodás bordós árnyalatot, melyet az ajakecsetemmel művészien szoktam kikapargatni a tubusából, “van abban még” felkiáltással.” – Ezt és ehhez hasonló mondatokat többször ejtünk ki, vagy hallunk magunk körül. Sőt, amikor konkrétan igaz a “10éves is van” jelző, ahogy kimondod, már érzed is, hogy talán nem kéne már használni. Ilyenkor jönnek a megnyugtató teoriák, miszerint “tuti nem romlott meg, mert semmi szaga”, vagy “rég szétesett volna/megváltozott volna az állaga”, ha valami baja lenne. A rossz hírem azonban, hogy a lejárt szavatosságú kozmetikumok sokkal többször ártanak, mint azt sejtenénk, és már akkor is tele lehetnek kórokozókkal, mikor kinézetre, állagra, szagra, még ugyanolyanok, mint fénykorukban. Most őszintén. A lejárt ételt napi szinten szelektálod, és a kukába dobod akkor is, ha a kedvenc szusi falataid maradtak a hűtő mélyén. Azonban jó ha tudod, a lejárt sminkek pontosan ugyanolyan erőteljes fertőzéseket, vagy súlyos bőrproblémákat okozhatnak, mint egy romlott étel.

Innen tudod meddig jó
A kozmetikai cégek nem hasraütésszerűen állapítják meg termékeikről, hogy szavatosságuk meddig biztosított, hanem komoly mikrobiológiai tesztek és laborvizsgálatokat követően a valós értéket kell feltüntetniük, mely normál felhasználás mellett garantálja az állandó minőséget a felhasználónak. Talán egy-egy kozmetikai termék, vagy sminkszer lejárati ideje meglepően rövid, azonban be kell tartani a szavatossági időt! A cégek vagy a lejárati időt tüntetik fel, vagy egy kis nyitott tégely ikont használnak, beleírva egy számot, ami után ott egy “m” betű. Az m mindig a hónapot jelzi, a nyitott tégely képe pedig a felbontás tényét szimbolizálja. Tehát például, ha látsz egy nyitott tégely ikont a krémeden, beleírva, hogy 12m, az azt jelenti, hogy felbontás után 12 hónapig használhatod az adott kencédet.
A rutin
Semmiképp se használj valamit a megszokott rutin alapján, minden kozmetikumon nézd meg, hogy meddig jó. Például egy szintetikus kozmetikum jó lehet 24 hónapig is, mivel sok tartósítószert tartalmaz, azonban ha tudatos vagy, és választasz egy jobb minőségű bio/ organikus terméket, feltehetően 6/12 hónap között fog mozogni a szavatosság, amit rendre be is kell tartani. Amennyiben úgy ítéled meg, hogy kérdéses, hogy adott időn belül felhasználod-e a terméket, akkor javaslom alkoholos filcel írd a tubusra a felbontás dátumát.

Nézzük a kencéket, sminkszereket
Arckrém
Különböző a lejárati idejük, de a felbontás utáni 9 hónap az általános. De! Ez akkor érvényes, ha
• mindig tiszta kézzel, vagy műanyag spatulával nyúlsz bele,
• a fedelét mindig visszatekered a tégelynek,
• nem teszed ki túlzottan magas hőmérsékletnek.
Ellenkező esetben jóval hamarabb megromlik. Jobb esetben irritációt, rosszabb esetben bakteriális fertőzést is kaphatsz!
Tippem: Válassz nyomótubusos krémet, és a leghigiénikusabban fogod tudni alkalmazni. Az én személyes krémem is ilyen a Nourish London Protect hidratálóját használom nappalra.
Szempillaspirál
Márkától függően 6-12 hónapig használhatjuk felbontás után. Amennyiben valaki tovább is készíti a lejárt spirállal a festést, akkor tudnia kell, hogy baktériumok kezdenek benne elszaporodni, ez pedig irritációhoz, később szemfertőzéshez vezethet!
Szemhéjtus
6 hónap. Az egyik legrövidebb ideig használható sminktermék, azonban ha a ráírt szavatossági időnél előbb elkezd összeállni, vagy darabos lenni, akkor az a romlás jele, gondolkodás nélkül dobjuk a kukába!
Szemhéjfesték, szemöldökpúder
2 év! A por állagú kozmetikumokat akár két évig is használhatod, feltéve, hogy a hozzá használatos applikátort/ecsetet időről időre tisztítod!
Rúzs
1 év. A rúzsok romlásának van a legmarkánsabb megjelenése, hisz az esetek többségében avas-büdös szagot fogunk érezni, amikor már nem megfelelő a termék! Ezt az állapotot még véletlenül se várjuk ki, mert a romlás már rég megelőzi az avasodást. Amennyiben már kellemetlen szaga is van, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy a baktériumok melegágy amit épp a szánkra szeretnénk kenni.
Alapozó
Pontosan, mint az arckrém!
Szemceruza
Rendszeresen hegyezd, és akkor három évig is használhatod! A tapasztalatom viszont, hogy a kedvenc szemceruzák sajnos ennél jóval hamarabb elfogynak!
Ecset
Követhetjük a profi sminkeseket, akik benzinnel fertőtlenítik a használt ecseteket, vagy meleg vízzel és szappan is dolgozhatunk. Figyeljünk arra, hogy jól öblítsük ki az ecseteket! Célszerű ezt minden használat, de minimum hetente egyszer megtenni.

Egy csokor jótanács
Soha, semmilyen körülmények között ne közösködj a sminkszereiddel!
A sminkszerek felvitele fontos körültekintést igényel, pontosan úgy, mint az eltávolítása. Lemosását organikus, bio, bőrazonos lemosóval végezd, és bőröd meghálálja a gondoskodást.
Biomárkákat használj sminkeid tekintetében is, melyek megfelelő mértékben engedik szellőzni bőröd. Azonban tudd, a legkíválóbb sminkek is – valamilyen mértékben – , de megterhelést jelentenek bőrünk számára. Azt ajánlom, ha mindennapi sminkelő is vagy, tegyél meg egy fontos lépést! Amint hazaérsz, tisztítsd meg a sminktől a bőröd, ne várd meg az esetleges késő esti rutinod. Hét napból pedig minimum kettőt tölts teljes smink nélkül!